Kamera kalibráció

SZÉLVÉDŐCSERE UTÁN

A távolinak tűnő jövő, már itt van velünk az autónkban is. A fejlett vezetéstámogató rendszerek megjelenésével összetettebb feladattá vált a szélvédőcsere, mert az új autóüveg beszerelésével nem ér véget a feladat; a gépjárműbe telepített multifunkciós kamerát kalibrálni kell. 

Még nem minden autó gurul le így a gyártósorról, de a 2024 után gyártott autókban már kötelezően meg kell jelennie az A.D.A.S.-nak (Advanced Driver-Assistance System), azaz a Fejlett Vezetéstámogató Rendszereknek. Ezen rendszer hivatott biztonságosabbá tenni a közúti közlekedést fejlett technológiájának köszönhetően. 


Miért szükséges a kamera kalibrációja?

A vezetéstámogató rendszerek egyik fő működési érzékelője a szélvédő mögé telepített kamera, valamint az ultrahangos, radar- és lézeralapú távérzékelők (Lidar). Ezek többnyire az autó első és hátsó lökhárítójába és az oldalsó visszapillantó tükrökbe kerülnek beépítésre.

Szélvédőcsere vagy bármely radart tartalmazó elem eltávolítása esetén (lökhárítócsere, fényezés .. stb) a beépített érzékelők elmozdulnak a helyükről, így tévesen mérik fel a távolságot, nem érzékelik az akadályt időben, esetleg nem ismerik fel a jelzőtáblákat. 

Mivel a kamera egy speciális része az autónak, finomhangolt, kifogástalan működése elengedhetetlen feltétele a biztonságos közlekedésnek. A kalibráció elhagyásával még gyári szélvédő beépítése esetén sem működik tökéletesen a rendszer. Ez balesethez vezethet! Ezért a megfelelő működéshez elengedhetetlen a kamera új pozícióhoz való beállítása, finomhangolása. 


Szélvédő mögé telepített kamerát használó vezetéstámogató rendszerek:

  • Adaptív fényszóró asszisztens
  • Adaptív tempomat
  • Éjjellátó asszisztens
  • Jelzőtábla felismerés
  • Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer
  • Sávtartó asszisztens
  • Vészfék asszisztens

Ha érdekel, hogy melyik vezetéstámogató rendszer miben van segítségünkre, olvasd el blogbejegyzésünket!

Hogyan történik a kalibráció?

A kamera kalibrációja speciális eszközt és szakértelmet igényel.

Cégünk a magas minőségű TEXA rendszerét használja, mely a kiváló gyári minőségű program mellett a folyamatos szakmai hátteret, továbbképzést is biztosítja szervizünk részére.  

A szervizbe beérkező kamerás gépjármű elsőként egy teljes hibakiolvasáson esik át, s csak ezután kezdjük megbontani a szélvédő körül a karosszériát.

Az új autóüveg beépítését követően történik meg a kalibráció, melyről a program jegyzőkönyvet állít ki. Casco kárügyintézés esetén ezt a jegyzőkönyvet továbbítjuk a biztosító társaság felé.  

A kalibrációt követően egy újabb teljes diagnosztikával igazoljuk a kamera megfelelő állapotát. 

Nem csak a nálunk cserélt szélvédő után végzünk kalibrációt..

Műhelyünkben előre egyeztetett időpontban lehetőség van teljes jármű diagnosztikára, amikor beavatkozás a rendszerbe nem történik, de hiba esetén megtudhatjuk, hogy milyen irányba induljunk autónkkal.  

Máshol cserélt szélvédő esetén az adott szerviz műszeres felszereltségének hiánya miatt elmaradt kalibrációt előre egyeztetett időpontban elvégezzük.  

Fontold meg!

ADAS-szal szerelt gépjármű esetén különösen praktikus lehet a CASCO biztosítás megléte, hiszen maga a kalibráció, a szélvédőcsere mellett, plusz költségként merül fel.

Casco szerződés megléte esetén a biztosító a kalibráció díját is fizeti, hiszen a kamerás szélvédő cseréjének szerves része a kalibráció.

Kamerás szélvédőcseréhez, kalibrációhoz időpontot a lenti gombra kattintva kérhetsz!